Az áfafizetés a legtöbb cég számára felér egy foghúzással, pedig a magas áfa jó jel is lehet. Hogyan működik az áfa megfizetése és mikre érdemes odafigyelni?

Az általános forgalmi adó, azaz az ÁFA egy nehezen kikerülhető és fontos része a mindennapjaink pénzügyének. Habár a legtöbb vállalkozó problémaforrásként tekint rá, bőven akadnak pozitív hozadékai is. 

Sok cégvezető érzi azt, hogy a bevételei nagy része áfa formájában szépen kicsorog a kezei közül. Ha azonban kicsit más aspektusból szemléljük a témát, hamar rájövünk, hogy a magas áfa megfizetése a fejlődésünket is szolgálja. 

Ehhez persze tisztában kell lenned azzal, mi is pontosan az áfa, mit kell róla tudni illetve mikre kell odafigyelned a kifizetése kapcsán.

Mi is az áfa?

Elsősorban fontosnak tartjuk tisztázni, mit is értünk pontosan áfa alatt. Ehhez nézzük meg, hogy az általános forgalmi adó hogyan épül fel.

Az ÁFA – ahogyan a neve is mutatja – általános forgalmi adó, ami azt jelenti, hogy

  • általános: vagyis mindenkit érint, minden piaci szereplőnél megjelenik, legyen az, kistermelő, nagykereskedés, kiskereskedés vagy  maga a végfogyasztó (ha csak ezt a láncot nézzük, az áfát háromszor is felszámolják és megfizetik),
  • forgalmi: vagyis értékesítéshez kötött: ahol az áru, szolgáltatás tulajdonost vált, az ezzel járó folyamatot terheli,
  • adó: vagyis kötelező, a költségvetésnek (NAV-nak) joga van kivetni, beszedni, vállalkozóként be kell vallani és be is kell fizetni – illetve bizonyos esetekben vissza is igényelhető.

Az adózás esetében a legfontosabb szempontok, hogy igazságosan, alacsony adminisztrációs költséggel, a vállalkozások és magánszemélyek megtartásának megváltoztatására odafigyelve szabják ki az adózó személyekre. Ez annyit jelent, hogy az általános adózás kapcsán ne forduljanak meg teljesen a termelési viszonyok és kiegyenlítettek legyenek az erőforrások. Ezért az áfa lényege, hogy változatlanul működtesse a termelési viszonyokat.

Emiatt az alacsony torzítás miatt az áfa fizetése előnyösnek mondható, hiszen a gazdaság folyamatainak fontos része, ezért kialakított egy olyan rendszert, amely mindenki számára kiszámítható. Gazdasági szempontból kedvező hatású és olcsó adónemnek mondható és az állam számára fontos bevételi forrás, még akkor is, ha nem mindig méltányos.

A méltányosságon azonban nem tudunk sokat változtatni: az áfafizetés ígyis úgyis az életünk része lesz, a kérdés inkább az, mennyi energiát ölünk abba, hogy ezen rágódjunk.

emberek megbeszélés tábla
A cég fejlődéséhez elengedhetetlen a tervezés

Az áfa típusai, mértéke

Mivel az adó mértéke változó, így az sem állandó, kinek, miért mi után és hogyan kell áfát fizetni. Ahhoz, hogy tiszta legyen a kép, nézzük végig az áfa típusait.

  1. Adómentesség, azaz a 0%-os áfa: ennek a típusnak a lényege, hogy a számlákon nem jelenik meg az áfa költsége, az adó ettől még megfizetendő. Hátránya, hogy nem igényelhető vissza az áfa.
  2. 5%-os áfa: egyes termékek és szolgáltatások 5%-os áfával működnek.
  3. 18%-os áfa: ugyanez igaz a 18%-os áfára is. A törvényben, adott termékek és szolgáltatások ez alá esnek.
  4. 27%-os áfa: az áfa általános értéke, a legtöbb esetben e szerint működik az adózás, kivéve a fent említettek esetében, illetve ha törvényileg másképp döntenek.

Magánszemélyként az áfa megfizetése a termékek és szolgáltatások árában érzékelhető. Vállalkozásként azonban az áfát be kell vallani, és amennyiben bejelentkeztél az áfa hatálya alá, vissza is igényelheted azt. 

Ha az áfa alá tartozik a vállalkozás, akkor meghatározott időszakonként bevallás és megfizetés szükséges, a visszaigénylés pedig árbevételhez kötött. Ha eléred az adott árbevételt (2021-ben 12 millió forint), kötelező felszámítani az áfát. 

A visszaigénylésről: ha kevesebb a bevétel, mint az elszámolható áfás költség, akkor visszaigényelhető áfa keletkezik. Azonban az adótörvények alapján csak azt a költséget számolhatod el, amely közvetlen a vállalkozási tevékenységnek megfelelően keletkezett. Vannak olyan költségek is, amelyeket csak részben igényelhetsz vissza: erről bővebb tájékoztatást tud adni egy jó könyvelő.

Vannak azonban olyan költségek, jellemzően a munkabérek és a járulékok, amelyek nem visszaigényelhetők. Fontos azonban megjegyezni, hogy a munkavállalók motiválása, akár bérben, akár más juttatásokban, a cég egyik legfontosabb feladata. Sok vállalkozó gondolja úgy, hogy a járulékok kifizetése egy komoly anyagi teher a cégnek, azonban a kellőképp motivált munkavállaló a cég érdekeinek is jót tesz. Nem érdemes sok energiát fektetni a járulékok miatti idegeskedésbe: helyette teremts olyan munkakörnyezetet a dolgozóknak, amelyben szívesen végzik a munkájukat.

Persze azt is tartsd szem előtt, hogy az adott tevékenység esetén nagyon fontos a megfelelő mértékű áfakulcs alkalmazása, ugyanis komoly büntetéseket szabhat ki a NAV ellenkező esetben.

emberek csapat
Az áfa számolgatása helyett inkább koncentrálj a fejlődésre!

Mikor kell áfát fizetnünk?

Röviden összefoglalva: köteles vagy áfát fizetni. A magyar adórendszerben a hozzáadott érték, vagyis az értéknövekedés után az eladónak minden kereskedelmi szinten meg kell fizetnie az áfát. Mivel ez a költség a hozzáadott, és nem a teljes érték után fizetendő, az áfa végső összege egy termékre nézve független attól, hogy hány vételen és eladáson megy keresztül. 

Az áfa tehát indirekt adó, mivel nem az egyenlíti ki az állam felé, akitől a forrásösszeg származik. A kettős adóztatás elkerülése érdekében az exportált termékek után általában nem kell általános forgalmi adót fizetni, vagy pedig az adóvisszatérítés eszközét alkalmazzák. 

Az EU-ban a magyar áfa mértéke (27%) a legmagasabb.

Mikor okozhat problémát az áfa? (És miért közelítik meg sokan rossz oldalról?)

A legtöbb vállalkozás problémaként éli meg az áfa befizetését. Vannak bizonyos helyzetek, amikor gondot is okozhat az áfa, azonban ha van egy felkészült rendszered, nem érhet váratlan meglepetés. Arról nem is beszélve, hogy üzleti és fejlődési szempontból sem érdemes ezen rágódni.

Az időpontok problémája

A legnagyobb gondot általában az okozza, hogy nem megfelelőek az időpontok. 

Fontos ugyanis, hogy az áfa-kötelezettség nem a számla ellenértékének, a számlára beérkezett időpontban és nem is a kiállítás időpontjában keletkezik.

Az áfa-kötelezettség a teljesítés időpontjában jön létre.

Tehát hiába nem küldted még el a számlát, ha a teljesítés bekövetkezett, az adott termék vagy szolgáltatás tulajdonost cserélt, a kötelezettség fennáll. Mindig arra a hónapra vonatkozóan kell bevallani az áfát, amikor az a számlán lévő teljesítési időpontra esett.

Ha például július 31-én megtörtént a teljesítés, de a számla augusztus 1-jén került kiállításra, az áfát az ügylet időpontjára, azaz július hónapra kell bevallani.

Jól jön, ha van egy átlátható rendszer, amelyben követed az adókötelezettség időpontjait, hogy a későbbiekben ne érjen váratlan fordulat.

A megfelelő adóstratégia segíthet abban, hogy elfelejtsd az áfa problémáját. Sokkal jobb előre gondolkodni, és elkerülni a fennakadásokat, mint a folyamatosan felbukkanó akadályokat áthidalni.

Hogyan alakítsuk ki az áfa rendszerét?

A fenti probléma elkerülésére kialakíthatsz egy rendszert, amely segít az áfa kezelésében. Ehhez figyelembe kell vennünk a teljesítés, a számla kiállítás, illetve a fizetés időpontját.

Az alábbiakat teheted:

  1. Beépíted az ajánlatba: ha a feltételek megjelennek az ajánlatban, az ügyfél tájékoztatása és dokumentáció is megtörtént.
  2. Szerződéskötés: ugyanez igaz a szerződésre is, azonban ha nincs konkrét szerződés, az ajánlat jelenti azt.
  3. Alszámla: ha nyitsz egy alszámlát a vállalkozói mellett, a bejövő adó teljesen külön gyűjthető, így nem kevered majd össze a cég pénzével. Ez a NAV felé is remek ellenőrzés.
  4. Visszaigénylés: az alszámla nyitása a visszaigénylést is megkönnyíti. Hiszen ide érkeznek be az adók, de a visszaigénylések is, így a bevallás után ami a számlán marad, az már a vállalkozás pénze.

Emellett szerencsés, ha az alábbiakat is vezeted egy táblázatba:

  • a számla sorszáma,
  • a számla kiállítója,
  • a számla szerinti teljesítés időpontja,
  • a számla nettó értéke,
  • a számlában szereplő ÁFA-kulcs,
  • a számla ÁFA-tartalma,
  • a számla bruttó összege,
  • összegzés az oszlopok alatt.

Így szinte biztosra mehetsz. 

Hogyan legyen jó az áfa?

Arról már írtunk fentebb, hogy mikor tekinthető közgazdaságilag megfelelőnek az áfa. De hogyan tudod a vállalkozás számára is megfelelővé tenni?

  • Alakíts ki egy rendszert: a fenti mellett legyen egy rendszered az adó finanszírozására is.
  • Hozz létre szabályokat, és tartsd be a kialakított rendszert: mindenhol alkalmazd, a szerződéstől az ajánlaton át a számláig.
  • Vezess nyilvántartást: a fenti táblázattal segíthetsz magadnak annyiban, hogy mindig képben legyél az aktualitásokat illetően.
  • Egyeztess a könyvelővel: bármilyen változtatást szeretnél, először konzultálj a szakemberrel.
  • Ne ölj értékes energiát az áfa kérdéskörébe: nem győzzük hangsúlyozni, hogy milyen káros ezen rágódni. Koncentrálj a céged fejlődésére az adóterhek helyett.
papírok számológép tollak vonalzó
Egy jó terv aranyat ér!

A sok áfa fizetése jó jel is lehet

Ehhez a ponthoz érve mi is sokszor szembesülünk azzal, milyen sokan tartanak a magas áfa megfizetésétől. Fontos azonban látnod, hogy az adózás “terhe” alól nem nagyon szabadulhatsz: érdemes ezeket az energiákat más területekbe fektetni. 

Egy ütős stratégia, egy jól megírt üzleti terv és a dolgozók motiválása sokkal előremutatóbb hozzáállás, mint azon bosszankodni, és azon tűnődni, hogy miért és hogyan lehetne kisebb az áfateher. Az általános forgalmi adót ugyanis ígyis úgyis kivetik a cégekre, és magánemberként is szembesülnünk kell a megfizetésével. 

Ne állj a magas áfa miatt a bevételnövekedés útjába: vezess rendszereket, egyeztess a könyvelővel, és ha bármi segítségre lenne szükség, keress minket bátran!