Minden vállalkozás célja az, hogy nyereséges legyen. Azonban ahhoz, hogy ezt figyelemmel kövessük, tudnunk kell hogyan számítsunk nyereséget, és mit tehetünk azért, hogy mi befolyásolhatja azt.

Habár a nyereségszámítás bonyolult, mégis fontos része a vállalkozás ügyeinek, ezért mindenképpen érdemes tisztában lenni az alapfogalmakkal és a kiszámításával. Sokszor ugyanis az a tapasztalat, hogy a cégvezetők maguk sem tudják, nyereséges-e a cégük. Azonban ha tisztázzuk, mi is az a haszonkulcs, milyen részei vannak és mi is az a nyereség, valamint annak számítása, máris tisztul a kép.

Mi az a haszonkulcs?

A haszonkulcs kifejezi azt, hogy a bevételekből mekkora összeggel számolhat ténylegesen a vállalkozó. Természetesen ennek kiszámításához azzal is tisztában kell lennünk, milyen költségekkel jár a vevők, ügyfelek kiszolgálása.

Kiszámításához tudnunk kell, hogy a haszonkulcsnak három része van:

  • nettó haszonkulcs,
  • bruttó haszonkulcs,
  • működési haszonkulcs.

Kiszámításuk úgy történik, hogy a nyereséget elosztjuk a bevétellel. Ha a kapott értéket megszorozzuk 100-zal, megkapjuk a haszonkulcs százalékos értékét. Azonban fontos leszögeznünk, hogy mindhárom esetben más értékek alapján számolunk.

monitor kéz diagram papír
A haszonkulcs számítás fontos része a nyereségszámításnak

Mi az a nettó haszonkulcs?

A cég általános nyereségét mutatja meg. A nettó nyereség azonban több levonást kíván a bevételből, mint a bruttó vagy a működési haszonkulcs.

Kiszámítása: teljes árbevétel – értékesített áruk költsége, működési költségek, adók, kamatok, elsőbbségi részvények, adósságok törlesztése = nettó haszonkulcs.

Mi az a bruttó haszonkulcs?

A bruttó haszonkulcs megmutatja az előállítási költséghez viszonyított nyereséget, így ez alapján a bruttó nyereség alapján kell kiszámítani.

Kifejezi az értékesített áruk költségével csökkentett teljes bevételt. Az így kapott érték magába foglalja a termékek, szolgáltatások költségét, A-Z-ig, azaz az alapanyagtól a munkaerőig.

Mi az a működési haszonkulcs?

A működési haszonkulcsot a kiadások alapján számoljuk, amelyek az alábbiak:

  • eladott áru költsége,
  • működési kiadások
  • amortizáció
  • értékcsökkenés
  • adminisztrációs költségek
  • mindennapi működési költségek.

Amennyiben túl magasak a működési költségek, úgy befolyásolhatják a működési haszonkulcsot is. A működési nyereséget tehát a céges kiadásokkal párhuzamban számoljuk.

számológép pénz kezek
A nyereséges vállalkozások tisztában vannak a költségeikkel

Hogyan számítsuk ki a nyereséget?

Ahhoz, hogy tisztában legyünk a nyereséggel, behatóan ismernünk kell a cég pénzügyi helyzetét. Ehhez össze kell adnunk a vállalkozás összes megszerzett összegét, az adott időszakra vetítve.

Ehhez az alábbiak szükségesek:

  • költségek kiszámolása,
  • költségek levonása,
  • veszteség kiszámítása.

Miért számítsunk nyereséget?

A nyereség kiszámítását, és annak az előző évekkel összehasonlítását nagyon fontos elvégezni. Hiszen így látjuk, merre tart a cég, nyereséges, veszteséges, illetve miként fejleszthető. A nyereség kiszámítása segíthet az áruk, szolgáltatások árainak meghatározásában, a munkabérek emelésében, kiszámításában, illetve a következő termelési helyzetekben:

  • a következő időszak lehetséges profitjának meghatározásában,
  • versenytársakkal való összehasonlító elemzésekben,
  • jövőbeli projektek tervezésében,
  • a vállalat piaci értékének meghatározásában.

Már ennyiből is látszik, hogy a nyereségszámítás a cég jelenét és jövőjét is befolyásolhatja, ezért nem érdemes elmulasztani azt.

Mi befolyásolja a nyereséget?

A nyereséget számos tényező befolyásolhatja, amelyeket szintén tudnunk kell. A legfontosabb belső tényezők a következők:

  • árbevétel;
  • értékesítési volumen;
  • áruk költsége;
  • áruk költsége;
  • az áruk eladásának költségei;
  • irányítási kiadások.

Vállalkozóként hatásunk van arra, hogy ezek a tényezők megváltozzanak, hiszen mi alakítjuk őket.

A külső tényezőkre azonban nincs ráhatásunk Ezek az alábbiak:

  • értékcsökkenési költségek;
  • piaci feltételek;
  • természeti és éghajlati tényezők (vis maior);
  • állami adópolitika.

A külső tényezők folyamatos monitorozása és a belső tényezők alakítása előrelendítheti a jövedelmezőséget is.

Mi a különbség a gazdasági nyereség és a könyvelési nyereség között?

Fontos, hogy különbséget tegyünk a számviteli, azaz könyvelési nyereség és a gazdasági nyereség között.

A könyvelési nyereség az, amit a legtöbben gondolunk akkor, ha meghalljuk a profit szót. Ez általában az összbevéletből levont explicit költséget jelenti.

Ezzel szemben a gazdasági költség egyenlő az összes bevétellel, ebből levonva a teljes gazdasági költséget.

Ezek a jövedelmezőség típusai

A jövedelmezőség típusai segíthetnek a tervezésben. Alapvetően három jövedelmezőségi típust tartunk számon:

  1. termékek vagy szolgáltatások jövedelmezősége: a projektekből érkező nettó nyereséggel és az ezekre fordított kiadások arányával számolunk.
  2. a vállalkozás jövedelmezősége: ezt egy működő projekt elemzésére használjuk,
  3. a vagyon megtérülése: ezt pedig az adott erőforrás megvalósíthatóságát és teljességét mutatja meg. Így könnyebben meghatározhatók az esetleges befektetések mértékei.
boldog ember papír
A jövedelmezőségért rengeteget tehetünk

Hogyan lehet nyereséges a vállalkozás?


Természetesen azt is érdemes tudni, mikkel tehetünk a nyereségességért. Ezek általánosságban az alábbiak szoktak lenni:

  1. termékek vagy szolgáltatások minőségének, és azok csomagolásának javítása,
  2. termékek tulajdonságainak javítása,
  3. új üzleti terv, marketingterv készítése,
  4. a költségek csökkentése.

Tehát sokat segíthetünk a nyereség növelésén azzal, ha korszerűsítjük, javítjuk a gépparkot, új megoldásokban, design-ban gondolkodunk. Érdemes nem minden profitot kivenni, hanem visszaforgatni, amit lehetséges, valamint egy jól átgondolt üzleti terv is sokat lendíthet a vállalkozáson.

A jobb termékekkel vagy szolgáltatásokkal több vásárlót, ügyfelet vonzhatunk be, tágíthatjuk a célcsoportokat.

Amennyiben nem érezzük sikeresnek a marketingtervet, gondoljuk át újra, próbáljunk ki új területeket az értékesítés növelésére.

A költségcsökkentés is segíthet a változtatásokban, hiszen sok vállalat esetében vannak olyan extra kiadások, amelyekre voltaképp nem is lenne szükség.

Végül pedig a jövedelmezőség elérésében a megfelelő könyvelés is sokat segíthet, hiszen a jó könyvelő a számok ismeretében tanácsot adhat, megmutathatja, hol érdemes lefaragni, hol pedig növelni a költségeket.